Bringás vándorok a hegyekben
Ezen a nyáron iskolánkban 2 bringás vándortábor volt, mi voltunk az „utánpótlás” csapat. A bringázók a 6-8. évfolyamos diákok voltak, kísérő tanáraik Csernyus Enikő tanárnő és Laskai Miklós tanár úr voltak. Az útvonal Bükkszentkereszt és Aggtelek között lett kialakítva, a sok emelkedő komoly kihívás elé állította a csapatot, de gyönyörű látványban volt részünk minden nap. A terep is sok izgalmat tartogatott, a kerékpárutak mellett sokszor tekertünk hegyi, köves terepen, vagy földúton. Mivel a csapat rendkívül kitartó és strapabíró volt, az útvonal nehézségeit minden nap legyőzte, és ezzel bringás tudását is jelentősen fejlesztette. A bringázás mellett sok kísérő program tarkította napjainkat, volt üvegfestés és batikolás, csűrmozi és cseppkőbarlang, megnéztük a Bükki csillagdát és Szinpetriben a világ legnagyobb könyvét is. Szuper kísérőnk volt a hét folyamán, aki kerékpáros tudásával és erejével elkápráztatta a diákokat, türelmével és jókedvével átsegített mindenkit a nehéz helyzeteken. A sok gyönyörűség, a kedves szállásadók, finom ételek, klassz programok mindannyiunk számára életre szóló élményt jelentettek, és a tábort záró beszélgetésen mind azt mondtuk: Jövőre folytatjuk!
Csernyus Enikő Laskai Miklós