Élményekben dús második nap a Határtalanul programban

Kedden reggel felkerekedtünk és egy zötykölődős út után jutottunk el a sóbányához, Tordára. Itt egy magyar nyelvű idegenvezető várt minket szeretettel, rengetegen voltak a sóbányánál. Szerencsére mi előre megrendeltük a jegyeket, így könnyen bejutottunk. A formaságok után, már indultunk is le a hosszú lépcsősoron a bányába. Megismerkedtünk a bánya történetével. A gyerekek lent kaptak szabadidőt, hogy egyénileg bejárják a hatalmas tárnát. Volt aki csónakázott, sajnos az óriáskerékre nem tudtunk felülni karbantartás miatt, volt aki relaxált a masszázs ágyakon, volt aki mini golfozott. Utána lifttel vagy gyalogosan lehetett a felszínre feljutni.

A hasadék következett, ahol egy tanuló bemutatta a hasadék és Szent László kapcsolatát. Majd egy jót túráztunk a fák takarásában, a csörgedező patak mellett. Szerencsére jó időt fogtunk ki, sütött a nap, így vidáman bandukoltunk. A túra után sajnos nem volt kirakodóvásár, így a shoppingolás most elmaradt.

Indultunk is tovább, mert a helyi magyar közösség várt minket egy ebéddel, mézbemutatóval és mézes pogácsa sütésével, városbemutatóval (ami meglepetés volt mindenkinek). A meleg miatt még egy fagyizással is megleptek minket Így a gyerekek három csoportba osztva, kisebb létszámmal könnyebben voltak kezelhetőek, jobban tudtak figyelni az adott feladatokra. A gyerekek nagyon élvezték a foglalkozásokat, még a fiúk is előszeretettel sütöttek (lisztben úszva). Vendéglátóink türelemmel fogadtak minket, a nagy gyermeklétszám ellenére. Minden gördülékenyen ment. Az ebéd nagyon finom és laktató volt.

Olyan sokat időztünk itt, hogy az aznapra tervezett Torockói programra későn indultunk el. Így sajnos a vízimalomba már nem jutottunk be. De Torockó még így is szép volt, ha csak rövid időt tölthettünk itt.