
Rákóczi Szövetség
A Rákóczi Szövetség
Az 1990-ben alakult Rákóczi Szövetség a Kárpát-medencei és a világ magyarságának szolgálatában igyekszik lehetőségeit felhasználva segíteni a magyar kultúra, a magyar nyelv és a magyar közösségek ügyét.
A Szövetség tevékenysége kiemelten a magyar fiatalokra irányul. A szervezet több mint 28 ezer taggal és 500-nál is több helyi szervezettel rendelkezik Kárpát-medence-szerte, ezek közül 300 középiskolákban működő ifjúsági szervezet. A szervezet budapesti központi irodájában 19 főállású fiatal és mellettük számos elkötelezett önkéntes dolgozik.
Tevékenységük középpontjában a külhoni magyar családok magyar nyelvű iskolaválasztása áll, hiszen akit nem íratnak szülei magyar oktatási intézménybe, az jóeséllyel elveszik a magyar közösség számára. Ennek érdekében az újszülötteket, az óvodásokat és az iskolakezdőket is megszólítja a szervezet.
Tevékenységük másik fókuszában a középiskolás ifjúság áll. Meggyőződésük, hogy 14 és 18 év közötti korban alakul ki az identitásnak és a kapcsolatrendszernek egy jelentős része. A Rákóczi Szövetség arra törekszik, hogy ebben az időszakban minél több olyan impulzus érje a fiatalokat, ami abban segíti őket, hogy a magyarságukra értékként tekintsenek, és minél több magyar-magyar kapcsolat alakuljon köztük. Nemzeti ünnepekhez és emléknapokhoz kapcsolódó Diákutaztatási Programok során 2019-ben több mint 600 középiskola 22 000 diákja utazhatott legalább egy határ átlépésével egy másik magyar közösséghez. Iskolai félévekhez kapcsolódóan középiskolás találkozók, a határ két oldalának diákjait megszólító hétvégi kirándulások, nyári táborok, a Gloria Victis és a Cultura Nostra történelmi vetélkedők, és sok száz középiskolai helyi kezdeményezés támogatása szolgálja a korosztályt.

Tiszteletbeli elnök

Elnök
Szent Imre Ifjúsági Szervezet
Iskolai szervezetünk 2006-ban alakult. Kezdetben március 15-én ünnepeltünk együtt a határon túli magyarokkal, először munkácsi testvériskolánkban, a Szent István Líceumban, majd a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákjaival. Kiemelt programjaink közé tartozik, hogy nemzeti ünnepeinken felkeressük testvériskoláink tagjait, és nemzettestvéreinkkel együtt legyünk. Több alkalommal vettünk részt a csíksomlyói búcsúban, elzarándokoltunk a Babba Mariához. Ifjúsági szervezetünk tevékenysége nem merül ki a nemzeti ünnepek méltó megünneplésében, hanem részt veszünk meghívásos hétvégi „sétákon” is: Felvidéki, Délvidéki, Kárpátaljai, Partiumi séták. E kirándulások alkalmával határon túli és más magyarországi iskolák tanulóival fedezzük föl a Nagy- Magyarország történelmi és földrajzi kincseit.
Minden nyáron jelen vagyunk a szövetség sátoraljaújhelyi középiskolás táborában, ahol diákjaink felejthetetlen napokat töltenek kárpát medencei diákokkal, gazdagítva történelmi, irodalmi, és földrajzi ismereteiket, mélyítve hazájuk iránti szeretetüket. Ifjúsági vezetőképzőkön is aktív részt vevők diákvezetőink.
Kiemelt rendezvényünk még áprilisban a Felvidéki Kitelepítettek Emléknapjának méltó megünneplése, kiállítást, beszélgetéseket, könyvbemutatót szervezünk.
A komoly programok mellett vidámságot is viszünk hétköznapjainkba, februárban fánkot sütünk, táncházat rendezünk, gyalogos zarándoklaton veszünk részt, kirándulásokat szervezünk. Tagságunk bővítése céljából évente toborzót tartunk, kuruc zene szól az iskolarádióban, PPT bemutatót tartunk és hírt adunk pezsgő tevékenységünkről. Igényesen dekorált termünkben a diákok nyomon követhetik a szervezet programjait, életét. Szoros kapcsolatban vagyunk Nyíregyházán az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium, valamint a Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium Rákóczis szervezeteivel, és természetesen iskolánk 285. sz. Szent László Cserkészcsapatával is.
