AktuálisGimnázium

Vízivándor tábor beszámoló

Iskolánk 20 diákja vett részt augusztus 12-18. között a Körösök-Völgyében. A túránk különlegessége az volt, hogy a fele táboridőben kerékpároztunk a másik felében pedig kenuval túráztunk. A kora reggeli indulás miatt már a délben birtokba vehettük az első állomásunkat, Békésen, amely minden helyszínen 10-10 fős katonai sátrak voltak. A Békés-Dánfoki üdülőközpontba érkezést követően volt egy kis időnk strandolni a Körös holtágában, amit egy 35 km-es kerékpár túra követett Békéscsaba érintésével. Itt fagyiztunk, majd meglátogattunk a katolikus templomot is. A túránk után folytatódott az önfeledt fürdőzés, amit vacsora követett és a jól megérdemelt pihenés. A 2. napon folytatódott a kerékpározás Gyuláig és vissza, ami nem kevesebb, mint 50 km volt. Gyulán egy mesebeli belvárosi kép tárult elénk a szép parkokkal és épületekkel. Tanultunk a történelmi német-városrészről, meglátogattuk Erkel Ferenc szülőházát, a 100 éves cukrászdát és a Ladics-család históriájáról is többet tudhattunk meg az interaktív múzeumban, amit zárásként a Gyulai-várban tett látogatásunk követett. A haza úton volt lehetőségünk kompozni, majd az egész napi fáradtságot a Szanazugi-szabadstrandon pihentük ki.

A 3. napon elbúcsúztunk Békéstől és végre vízre szálltunk. Egy gyors de annál precízebb oktatást követően magabiztosan vágtunk neki a csaknem 20 km hosszú kenu-túrának egészen Köröstarcsáig. Útközben megálltunk pihenni a Samu kanyarnál, ahol a stégről tudtunk beugrani a Körös-folyóba. A következő megállónk a Bodoki Károly Vízügyi múzeum volt, ahol kicsit kinyújtóztathattuk a lábunkat és természetesen mélyebb betekintést kaptunk szivattyútelep működésének elvéről, történetéről. Köröstarcsán egy finom babgulyással vártak bennünket, amire nagy szükségünk is volt a hosszú túra után.

A 4. napon ismét „sátrat bontottunk” és tovább eveztünk Gyomaendrődig. A két tábor közti táv nem volt kevesebb, mint 18 km.  A csütörtöki túránk során csak 2 megálló volt betervezve a programba, mégpedig a BSHE büféje és Sebes-Körös és Kettős-Körös találkozási pontja, ahol ismét frissítő fürdőzésben volt részünk. A második nappal töltött kenuzás kevesebb energiát vett igénybe, elsajátították a diák a helyes technikát és praktikákat, így a szálláshelyre érkezésünk után még egy kis kikapcsolódás is belefért gyomaendrődi Liget Gyógyfürdőben.

A pénteki nap volt az igazi erőpróba, hiszen ezen a napon 30 km-t kenuztunk Szarvasig csupán 1 megállóval, ami a 18. km-nél volt. Itt a Gátőrházban pihentünk meg és vettünk magunkhoz frissítőt, majd nekivágtunk a maradék távnak. Azt kell mondjam, hogy mindenki felülmúlta önmagát és méltán lehetünk büszkék magunkra egy ilyen embert próbáló nap után.

Az utolsó napon ismét kerékpárra ültünk és megnéztük Szarvas belvárosát, eltekertünk Békésszentandrásig, majd a haza úton megnéztük a Mini-Magyarország kiállítást is. Ezen a napon 30km-t tekertünk le. Az utolsó közös esténken tábortűz helyett  „Táborvízünk” volt, ami egy alulról megvilágított vizes palack. Itt, mint minden estén beszélgetéssel, nevetéssel, röplabdázással múlattuk az időt. Megbeszéltük az elmúlt egy hét legjobb részeit, az új tapasztalatokat.

Vasárnap kora délelőtt vonatra ültünk és haza utaztunk. Tartalmas és felejthetetlen 7 napot töltöttünk együtt.

Reméljük, hogy jövőre is találkozunk!

Köszönet Balázsné Baraksó Éva és Győri Dániel kollégáknak!