Aktuális

Egykori „Kir.Kat”-os diákokra is emlékeztünk…

Nyíregyháza 1944. évi bombázásának 80. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen a sok áldozat mellett emlékeztünk jogelődünk, a Királyi Katolikus Gimnázium három tanulójára is, akik életüket vesztették az embertelen pusztításban.

Havasi Sándor, ifj. Mosolygó Sándor és ifj. Rózsahegyi Gyula még csak tizenévesek voltak, amikor a város ellen intézett bombázás áldozatai lettek. Emléküket kegyelettel őrizzük.

A megemlékezésen Mohácsi Endre történész-főmuzeológus, egykori szentimrés diák, ünnepi beszédének végén arra kért mindenkit, hogy tanuljunk múltunk eseményeiből, hiszen „Historia est magistra vitae” (A történelem az élet tanítómestere), és a múlt hibáiból okulva formálhatjuk jelenünket.