Fiatal tehetségeket keres az MCC
Újra a 4. évfolyamot szólította meg az MCC nyíregyházi képzési központjának régióvezetője, aki a napokban járt iskolánkban, és ismertette az alsós diákok számára az MCC-FIT Programnak a lehetőségeit. Az alábbiakban a tőle kapott információk olvashatóak:
„A Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programja (FIT Program) az országban egyedülálló módon komplex tehetséggondozást kínál felső tagozatos (szeptembertől 5. évfolyamos) diákoknak Kárpát-medence szerte 28 városban. A képzés gyakorlatközpontú, játékos oktatást kínál a mindennapi életünkhöz szorosan kapcsolódó területeken.
Tehetséggondozó képzésünkben diákjainkat napjaink fontos területeivel ismertetjük meg. Célunk, hogy a közösségben való tanulás mellett feltérképezzük az egyéni érdeklődési köröket, fejlődési igényeket és lehetőségeket. Moduljaink egymásra épülnek, ezzel elősegítve az egy-egy témakörhöz kapcsolódó ismeretanyagok szélesebb körű megismerését, a tudásanyag elmélyítését.
Célunk, hogy a Fiatal Tehetség Program képzési időszakának végére diákjaink megtalálják érdeklődésüknek és képességeiknek legmegfelelőbb kibontakozási lehetőségeket, illetve széles rálátással és gyakorlati tapasztalatokkal bírjanak mindennapi világunkhoz szervesen kapcsolódó szakterületeken, és ezek mellett a későbbi tudatos pályaválasztást is elősegítsük.





Oktatási programunk a résztvevők számára teljes mértékben ingyenes, ez a hétvégi foglalkozásokon, nyelvórákon, élményprogramokon, táboroztatáson túl a Program során kiadott segédanyagokra és az e-learning rendszer használatára is kiterjed.”
A FIT Programról bővebb információ alábbi linken érhető el: https://fit.mcc.hu/
Jelentkezés: https://fit.mcc.hu/csatlakozz/legyel-te-is-fit-es-diak
Jelentkezési határidő: 2025. június 30.
További információkért állunk mindenki szíves rendelkezésére!
Sin Orsolya (FIT Program-régióvezető): 06-30-085-42-02; sin.orsolya@mcc.hu
Perlinger Tibor (FIT Program-régiókoordinátor): 06-30-632-21-59; perlinger.tibor@mcc.hu
Barati Péter (FIT Program-régiókoordinátor): 06-30-125-96-42; barati.peter@mcc.hu