AktuálisHagyományaink, ünnepeink

Szentimrés rákóczisok a Gloria Victis 1956-os emlékünnepségen

A Gloria Victis 1956-os emlékünnepség a Rákóczi Szövetség legnagyobb és legemblematikusabb rendezvénye, melyre közel 3000 fiatal érkezik a fővárosba a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei középiskolákban és egyetemeken működő ifjúsági szervezeteinek képviseletében.

Iskolánkban, a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskolában működő ifjúsági szervezetünkből 32 diák és 3 pedagógus vett részt az eseményen.

A megemlékezés a Műegyetemen kezdődött, ahol Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédét hallgattuk meg, majd 16 órakor lángoló fáklyákkal a kezünkben indultunk a Bem térre. Felemelő érzés volt végigmenni azon a történelmi útvonalon, amelyen 1956 októberében a műegyetemi fiatalok is végigmentek. A Bem térre érkezve a megemlékezésen Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének ünnepi beszédét is meghallgattuk, majd részt vettünk a koszorúzásokon.

A délutáni ünnepségre már a délelőtt folyamán hangolódtunk, ugyanis a napunk első felében a Fiumei úti nemzeti sírkertbe tettünk látogatást. Itt a Nemzeti Örökség Intézete által szervezett Memento ’56 Diáknap a Fiumei úti sírkertben programjába kapcsolódtunk be. A program célja, hogy a fiatalok számára a történelem emblematikus helyszínein felidézze múltunk kiemelkedő eseményeit, hőseinket példaképül állítsa eléjük, ezzel is erősítve bennük a nemzeti érzést.
Meghallgattuk a NÖRI egyik munkatársának előadását is, melyben fontos ismereteket kaptunk az 1956-os forradalom-és szabadságharcban elhunytak sírhelyeiről. Ezt követően a sírkert 21-es parcellájában megkoszorúztuk az 56-os polgári áldozatok emlékére emelt kopjafát és megtekintettük a Mártíremlékművet is. Programunk végén még sétát tettünk a sírkertben, ahol megcsodálhattuk a magyar történelem és kultúra nagyjainak síremlékeit.

Csodálatos, szép őszi időben különleges helyeken és eseményeken vettünk részt ezen a napon. Jólesően elfáradva, de igazán tartalmasan emlékeztünk meg az 1956-os forradalom-és szabadságharc eseményeiről és hőseiről.

Csinószki Máris, Csatlósné Szarka Edit és Ilyésné Tóth Viktória rákóczis pedagógusok