Partiumban emlékeztek ’56-ra a Rákóczisok
A Rákóczi Szövetség Szent Imre Ifjúsági Szervezetének diákjai Nagykárolyba
utaztak 2024. október 17-én, vendéglátó iskolánk a Kalazanci Szent József
Katolikus Líceum volt. Diákjaink az 1956-os eseményeket idézték fel egy rövid
műsorban, melyet néhány vers színesített. Kocsis Alíz igazgatónő kedves
szavakkal emlékezett a korábbi közös programokra, és megmutatta nekünk azt
a báltermet, ahol Petőfi Sándor megismerkedett Szendrei Júliával. A csoport
ezután megtekintette a városban található Károlyi kastélyt és gyönyörű parkját.
Utunkat Kaplonyba folytattuk, ahol a grófi család kriptáját néztük meg, valamint
az Ybl Miklós által tervezett szép templomot. A program a kismajtényi síkságon
folytatódott, itt a szépen felújított emlékparkban idéztük fel a szatmári
békekötés eseményeit. Záró programunk Érmindszenten/ Adyfalván volt, ahol a
nagy magyar költő szülőházát tekintettük meg. Diákjaink felidézték a költő
életét, felolvasták néhány versét, és nagy érdeklődéssel fedezték fel a szülőház
és a kúria érdekességeit. A programsorozat nagyon tartalmas volt, tetszett a
diákoknak, és mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. Sok emlékkel,
élménnyel, hazaszeretetünkben megerősödve tértünk haza.
Köszönet a Rákóczi Szövetségnek a program támogatásáért, és a kíséretért Tóth
Gyula főigazgató- helyettes úrnak és Makara Henriett tanárnőnek!
Csernyus Enikő, Ilyésné Tóth Viktória



