Aktuális

Megemlékezés a Hősök terén

A Doni katasztrófa áldozataira emlékezett 2024. január 12-én a város lakossága a vármegyeháza falán található emléktáblák előtt. A szervező Rákóczi Szövetség Nyíregyházi Szervezete gimnáziumunk Szent Imre ifjúsági Szervezetének partnetszervezete, számos városi megemlékezésen, programon együtt koszorúzunk, emlékezünk, így tettük ezt vasárnap délután is. A megemlékezésen köszöntőt mondtak Dr. Vinnai Győző, országgyűlési képviselő, Baracsi Endre, a Szabolcs- Szatmár- Bereg vármegyei közgyűlés alelnöke, Halkóné dr. Rudolf Éva önkormányzati képviselő. Az ünnepi szónok gimnáziumunk tanára, Hollósy Tibor volt, majd Mátyás Máté 12.a osztályos diák szavalatát hallhattuk. A megemlékezés végén a különböző szervezetek koszorúkat helyeztek el, főhajtásukkal tisztelegve az áldozatok emléke előtt. Méltóságteljes, megrendítő pillanatok voltak, hálás köszönet a főszervező Dalmay Árpádnak! Köszönet gimnáziumunk diákjainak is, akik eljöttek tiszteletüket leróni, fejüket meghajtani az emléktáblák előtt, hisz a két emléktábla sok- sok hősi halált halt áldozat emlékére készült.

TISZTELET A HŐSÖKNEK!

A fotókat Csernyus Enikő tanárnő készítette.