JÁTÉKUDVAR MESEORSZÁG KÖZEPÉN
"Erdő, erdő,meseerdő, Benne mese tizenkettő. Itt kopogtat most is egy, Gyere gyorsan hallgasd meg!"
Mesés, játékos kalandokban vehettek részt szeptember 27-én, pénteken délután az iskolánkba látogató nagycsoportos óvodások. Programunkat a KISKAKAS GYÉMÁNT FÉLKRAJCÁRJA bábelőadás nyitotta meg a tanító nénik szereplésével.
„Egyszer volt, hol nem volt, volt egy csapat kis óvodás, akik annyira szerették a meséket, hogy mesehallgatás közben egyik pillanatról a másikra átvarázsolódtak mesehősökké.” Kis hőseink először aszfaltrajzokat készítettek a tanító nénikkel és szüleikkel, majd meseerdő hősei, batyut kötöttek a vállukra s elindultak szerencsét próbálni.
Megkerülték az erdő fáit, hamuba sült pogácsát kerestek a hosszú útra.Titkosírást fejtettek meg, átmásztak a várfalon , sötét alagúton keltek át s a varázskövek segítségével átjutottak a lápon. Azt követően, hogy kiállták a próbákat, jól megérdemelt táncmulatság vette kezdetét. Miután a talpalávaló elhalkult, kis hőseink újra óvodássá varázsolódtak s szüleikkel hazaballagtak.
A mese itt nem ért véget , hiszen vendégeink egy körsétát tehettek az általános iskola épületében. A gyerekek szüleikkel együtt bekukkanthattak a tantermekbe és kipróbálhatták az iskolapadokat is.
Szeretettel várjuk vissza őket és minden nagycsoportos óvodást NYÍLT NAPUNKRA 2024. október 2-án.
Részletek ide kattintva: NYÍLT NAP ALSÓ TAGOZAT
Itt a vége,fuss el véle!
A tanító nénik