Játékosan németül
„De kár, hogy vége!”- mondták a német szakkörös kisdiákok.
A Debreceni Egyetem pályázati forrása lehetővé tette, hogy 2. évfolyamon játékos német nyelvi szakkört indítsunk. Szeptemberben 12 kisdiák kezdte el az ismerkedést a sokak által „mumusnak” tartott német nyelvvel, de a 2. félévben még 3 gyermek csatlakozott a csoporthoz.
A szakkör elsődleges célja a német nyelv megkedveltetése volt, szerettük volna bebizonyítani, hogy ezt a nyelvet is lehet kedvelni, örömmel tanulni. A szakkörön a gyerekek dalokat, mondókákat tanultak, sokat játszottak és nevettek, így szinte észrevétlenül sajátították el a német szavakat, kifejezéseket. Megtanultak bemutatkozni, köszönni, és a játékok során néhány témakör szókincsét is megismerték: a család, az állatok, a számok, a napok, a színek, a hónapok és az évszakok témakörben tanultak meg sok német kifejezést. A jó hangulatú, játékos tanulásnak köszönhetően nem csak a tudásuk gyarapodott, nem csak kedvet csináltak a következő tanév szakköröseinek, hanem mindannyian a német nyelvet választották első idegennyelvnek 3. évfolyamtól.
Úgy érezzük, hogy sikerült bebizonyítani, amit mi már több évtizede vallunk: Ich Deutsch!
Maczinkó Mariann és Csernyus Enikő


