Partiumban jártak a Rákóczisok
2023. május 5-7-ig gimnáziumunk 5 Rákóczis tagja utazott Bihar, Szilágy és Szatmár megyébe. Az utazáson több más szervezet fiataljai is részt vettek, és 3 csodálatos napot töltöttek együtt. Első állomásuk Nagyszalonta volt, ahol megtekintették az Arany János Emlékmúzeumot, valamint Arany szülőházát is. Ezután Nagyváradra utaztak, ahol a püspöki palotát, a bazilikát, és a belváros nevezetességeit keresték fel idegenvezető irányításával. Másnap a Királyhágó volt az első program, majd Szilágysomlyó református temploma és a Báthory vár következett. Zsibón sétáltak a Wesselényi kastély parkjában, a botanikus kertben, és pár kilométert utazva felkeresték a Sárkányok kertjét. Ez egy csodálatos és izgalmas kirándulóhely hatalmas kőtömbökkel, sziklákkal, barlangokkal, gyönyörű panorámával. Következett a Szatmár megyei Ákos település református temploma, melyet a bencés rend építtetett 800 évvel ezelőtt. Mivel a XVI. századtól a lakosság reformátussá lett, így a templom azóta református monostori templom. Vasárnap Szatmárnémetiben a reggel egy sétával indult, melynek keretében felkeresték a püspöki palotát, a bazilikát, a református „Láncos templomot”, Kölcsey Ferenc és II. Rákóczi Ferenc szobrát, valamint a Tűzoltó-tornyot is. Délben a Károlyi kastély megtekintése volt a záró program Nagykárolyban, és ezután a parkban a diákok és tanáraik búcsút vettek egymástól.
Nagyon tartalmas, jó hangulatú hétvége volt, felüdülés és kapcsolatépítés diákok és tanárok számára. Hálás köszönet a Rákóczi Szövetségnek a programok összeállításáért, lebonyolításáért, a lehetőségért!