A remény vasárnapja
Nappalaink lerövidülnek, egyre korábban sötétedik. Életünk nagy részét elfoglalja a sötétség. A boltok kirakatai és a házak ablakai sorban megtelnek színes égőkkel, világító dekorációkkal, díszekkel. A valódi fény, világosság azonban Jézus Krisztusban már körülbelül 2000 évvel ezelőtt eljött közénk. Így mutatkozik be számunkra: „Én vagyok a világ világossága.” Lejött az emberek közé Isten Fiaként azért, hogy fényt, reményt hozzon az emberek sötét, bűnnel terhelt életébe. „Benne volt az élet és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.”
Igen, Jézus emberré lett. Ő a mi reményünk. Nélküle elvesznénk, nem tudnánk, hogyan tegyünk jót. Ő példát adott elénk, megmutatta, hogyan lehet szolgálni másokat. Tegnap a reménység vasárnapja volt. Jézus utat mutat Istenhez, a mennybe vezeti azokat, akik bíznak benne. Nem kér sokat, nekünk ezt mégis nehéz megtenni. Mert a mi szívünk sok olyan dologgal van tele, amely nem tetszik Istennek. Ez a mi lelki sötétségünk, a bűn. De Jézus rávilágít arra, mi az, amitől jó lenne megszabadulni. Ahogy rendet teszünk szobáinkban az ünnephez közeledve, tegyünk rendet a szívünkben is. Vedd észre, mi nem való oda, milyen rossz dolgok töltik meg az életedet. Ismerd fel a rosszat és bánd meg, majd imádságban mondd el Istennek, kérj tőle bocsánatot. Az Úr komolyan veszi bocsánatkérésünket és eltörli bűneinket Jézusért., aki meghalt értünk a kereszten. De Jézus abban is segít, hogy amit tőle tanultunk a bibliai történeteken keresztül, mi is aszerint tudjunk élni.
Kérdezd meg magadtól:
-szeretem Jézust?
-bízom benne?
-elhiszem, amit a Bibliában mond?
-követem őt?
Ha igennel válaszoltál ezekre a kérdésekre, akkor már te is megmutathatod az utat másoknak Jézushoz. Hogyan? Legyél kedves, amikor mások nem azok. Legyél segítőkész, még akkor is, ha nem könnyű. Cselekedj helyesen, amikor mások a rosszat választják. Amikor pedig megkérdezik tőled, hogyan vagy képes mindenre, beszélhetsz nekik arról a valakiről, akit követsz. Így költözik be a szívedbe Jézus világossága, és válsz mások számára útmutató lámpássá Jézushoz.
„Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”
Ez a reménység segítsen az ünnepi készülődésben mindannyiunkat!
Hódi Eszter