Rákóczisok a Gloria Victis-en

 A Gloria Victis 1956-os Emlékünnepség a Rákóczi Szövetség legnagyobb és legemblematikusabb rendezvényévé vált az elmúlt három évtizedben. Több mint 2000 középiskolás és egyetemista érkezett az eseményre itthonról és külhonból egyaránt a Szövetség ifjúsági szervezeteinek képviseletében.

Iskolánk Rákóczis diákjai közül 21-en vállalták a korai felkelést és az egész napos budapesti részvételt, mellyel az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztünk.

A három napos rendezvény programja október 21. és 23. között sok szálon futott. Része volt a Pénzmúzeum, az Álmok Álmodói kiállítás, a 301-es parcella, komolyzenei koncert, filmvetítés a Konrad Adenauer Alapítvánnyal közreműködésben. Legutóbbin mi is részt vettünk. A néma forradalom című filmet tekintettük meg. Külön érdekesség volt, hogy a filmben szereplő osztály egyik diákja a film után mesélt a résztvevőknek az akkori drámai helyzetről.

A három napos rendezvény meghatározó eleme – az állami ünnepség részét képező – műegyetemi aulai megemlékezés volt. Itt ünnepi beszédet mondott Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és az egyetemi szervezetek képviseletében Németh Friderika, pozsonyi orvostanhallgató.

A Műegyetemtől 16 órakor indult a fáklyás felvonulás a történelmi útvonalon a Bem térre, ahol 17 órától megemlékezés és koszorúzás várta az emlékezőket. Itt ünnepi beszédet mondott Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Fazekas Kristóf, budapesti egyetemista.

A programon részt vevő végzős diákok évek óta vártak rá, hogy ezen a megemlékezésen részt vehessenek és nagyon örültek, hogy ez megvalósulhatott. 

                                                                                          Iskolánk Rákóczis diákjai és tanárai

%d bloggers like this: