Nyári élmények Szigligeten

A nyíregyházi önkormányzat gyermeküdülőjében nyaraltak a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és AMI diákjai július 5-10 között. A táborozási lehetőséget nagy izgalommal várták a diákok és a kísérő pedagógusok is, hisz a korábbi évek tapasztalatai alapján felejthetetlen élményekre számítottak. Volt is belőlük bőven! A Balaton vize fantasztikus volt, a programok érdekesek és változatosak voltak, az ételek finomak és bőségesek, és a tábor helyszíne és elrendezése is különleges élményt nyújtott a diákoknak. Nagy élményt jelentett Sárváron az élményfürdő, Tapolcán a tavasbarlangban az evezés, Keszthelyen a hajókázás és a gyönyörűen felújított Szigligeti vár is. A várban különleges solymászbemutatót láttunk délelőtt, majd este egy zenés színházi előadáson kacagtunk sokat. Tamási Áron- Szarka Gyula: Ördögölő Józsiás c. zenés tündérjátékát láttuk a Soproni Petőfi Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház koprodukciójában. Remekül szórakoztunk, köszönet az EMMI felajánlásáért.

Nagy szükség volt az önfeledten eltöltött napokra, a vidám kikapcsolódásra, sok nevetésre és játékra, mindenki szép emlékekkel tért haza egy hét után. Hálás köszönet dr. Hudákné Fábián Nórának a programok összeállításáért, szervezéséért, kedvességéért és türelméért, és köszönet illet minden táborban dolgozó alkalmazottat is.

Minden diák és pedagógus nevében még egyszer hálás köszönet mindenért!

Csernyus Enikő
pedagógus

%d bloggers like this: