Te Deum, hálaadó szentmise és ünnepélyes évzáró a végzős diákoknak a nyíregyházi Szent Imre Gimnáziumban

Én így szeretnék majd emlékezni a „szentimré”-s évekre….

2021. június 25-én tartotta meg intézményünk a 12. évfolyam elbúcsúztatását a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban, Nyíregyházán.

Az ünnepnapunk méltó lezárása volt a nálunk tanult – 4-8-vagy 12 évet – diákok eredményes munkájának és kitűnő eredményeinek. Az iskolánk gyönyörű tanulmányi átlageredményéből kivették a részüket a most ballagó diákjaink, melyhez gratulálunk nekik.

A szentmisét követően, amelyet Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke celebrált, a végzős diákjaink megköszönték a vezetőség munkáját, átadták a szeretet virágait Palánki Ferenc püspök atyának, iskolalelkészünknek Nagy Csaba atyának és az iskolavezetés jelen lévő tagjainak.

A diákokat búcsúztatta és köszöntőt tartott iskolánk intézményvezető asszonya, Tormássiné Kapitány Ágotha. Beszédében utalt az év viszontagságaira, és arra az értékre, amit az érettségivel megszereztek diákjaink.

„Ballagásotok igen rendhagyó módon történt, hiszen az érettségi bizonyítvánnyal a kezetekben vettetek részt az utolsó közös szentmisénken. És rendhagyó formában fogalmazhatom meg a búcsú gondolatait.

Maga az érettségi egy értékmérő, amely egyrészt mutatja, mint iskola mennyit érünk, mennyire tudtunk titeket gazdaggá, szabaddá tenni, mennyire tudtuk felkelteni az igényességet minden igazra, szépre, jóra.

De értékmérő számotokra is, hiszen azt is megmutatják eredményeitek, mennyire voltatok fogékonyak azokra az ismeretekre, értékekre, amelyeket az iskola nyújtott nektek. A tanórai ismeretszerzés mellett a lelkigyakorlatok, a kirándulások, az osztályprogramok segítették az együttműködés szabályainak megismerését, a keresztény értékrend elmélyítését a mindennapi életetekbe. Bízom abban, hogy ezzel olyan alapot kaptatok, amelyre építkezni tudtok a következő években.”

Utalt beszédében a szülőkkel tartott szoros kapcsolatra, a sok segítségre, támogatásra, melyet ünnepélyesen meg is köszönt a nevelőtestület nevében is.

„Úgy érzem, abban, hogy milyenek lettek gyermekeink, és milyen lesz az életük, közös a felelősségünk. Kérem, a továbbiakban is álljanak mellettük, hogy tartós boldogsággal élhessék életüket. Kívánom, hogy jó egészségben segítsék továbbra is gyermekeiket, imáikkal, szeretetükkel egyengessék útjukat!”

Féltő, szerető szavaival búcsúzott el igazgatónő a 12. évfolyamtól:

„Fontos, hogy a búcsú után se szakadjatok el végleg egymástól! Gondoljatok arra, hogy négy, nyolc vagy tizenkét év alatt olyan mély barátságokat kötöttetek, amelyek elkísérnek további utatokon! A gimnázium közösségéhez való tartozás évek múlva is azt jelenti majd, számítanak Rátok és számíthattok egymásra.

Tanártársaim és a gimnázium dolgozói nevében Hamvas Béla gondolatával kívánok nektek sikeres életutat. 

„ A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle….. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, oszd meg. Most eredj és élj, mert a világ a tiéd.”

Ezt ne feledjétek, Isten Veletek!”

A 11-es tanulók nevében így búcsúzott el iskolatársuk a ballagó tizenkettedikesektől:

„Szeretném, ha mindegyikőtök büszke lenne magára. Az évek alatt rengeteg mindent megtanultatok, és megérettetek arra, hogy tovább lépjetek.”

„…azt kívánom nektek, hozzátok ki minden egyes napból a legjobbat. Járjatok bátran, tudva, hogy Isten vigyázz rátok. „

Majd Teréz anya szavaival zárta gondolatait:

„Légy nagylelkű, és megértő! Senki se jöjjön úgy hozzád, hogy ne érezné magát jobban és boldogabban, amikor távozik. Légy Isten jóságának élő kifejeződése. Legyen kedvesség arcodon, szemedben, mosolyodban, és meleg kézfogásodban!” (Teréz anya)

A tizenkettedikesek szép gondolatokkal köszöntek el szeretett iskolájuktól:

„Olyan közvetlen és szeretetteljes emberektől tanulhattam, akik figyeltek és igazán láttak minket, jól ismertek és terelgettek. Szívünkben megmarad tanáraink végtelen odaadása.

Mi végzősök most szárnyat bontunk, nagy álmokat álmodunk, és lehet, hogy százfelé visz az utunk, de minden örömöt és idővel megszépülő kicsit búsabb  pillanatot magunkba zárunk, mert ezek az emlékek adnak majd bátorságot, biztonságot vagy reményt a továbbiakban.”

Az elválás nehéz pillanatait megható dalszöveggel oldották fel tanítványaink, és adták át a nálunk töltött múltjukat az emlékezésnek:

„Volt egy osztály, egy egész világ

Te is ott voltál, emlékszem rád

Mert néha még tart az osztálykirándulás

Ahogy mi láttuk, nem látta más

Amit mi hittünk, nem hitte más

És néha még tart az osztálykirándulás”

(Részlet: Sztevanovity Zorán és Dusán)

Cikk: Zagyva Klára

Fotó: Zagyva Klára, Hubai Levente

%d bloggers like this: