„Lobog már két kis gyertyaláng…”

Hétfőn reggel ismét Marci és Julcsi köszöntötte az alsó tagozatos kisdiákokat iskolánkban a sulirádión keresztül. Csaba atyával közösen elmesélték, hogy telt a vasárnapjuk, milyen volt a Mikulás-várás, mit szerettek volna kapni, és mivel ajándékozta meg őket igazán a Jóisten. A tanulságos történet szereplőiben mindannyian magunkra ismerhettünk…

Ezt követte a harmadik osztályosok rövid ünnepi műsora, akik verssel, közös énekkel és – Margó néni előadásában – egy mesével készültek a második adventi gyertya meggyújtására. A szereplők mellé csatlakozott az évfolyam valamennyi diákja, és várakozással a szívükben állták körbe az aulában lévő adventi koszorúnkat. Az alsó tagozat többi évfolyama – a csoportosulás elkerülése érdekében – most is az osztályteremben ünnepelt.

A gyertyagyújtás mellett egy másik fontos esemény is erre a napra esett. Már kora reggel, nagy izgalommal, előre kikészített cipőkkel, csizmákkal várták a gyerekek, hogy mikor érkezik hozzájuk a Mikulás. Nem kellett sokat várniuk, hiszen a rövid ünnepség után, még az első tanítási óra alatt minden osztályba ellátogatott és mindenkit megajándékozott Szent Miklós követe.

Rubóczkiné Pekó Brigitta

%d blogger ezt szereti: