Matekzsenik a Szent Imrében

A Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola évtizedek óta szerepel magasan jegyzett matematikaversenyeken. A kiváló tehetségpontként is működő intézmény diákjai ismét bizonyították, hogy a magas színvonalú munka, a tanulás, a kitartás és az elhivatottság meghozza gyümölcsét, és olyan eredményekhez vezet, amelyre a tanulók joggal lehetnek büszkék.

A 2019-2020-as tanév Katolikus Középiskolák Matematika Versenyének a harmadik és egyben utolsó fordulója, az országos döntő a járványhelyzet miatt 2020. szeptemberében került megrendezésre. A méltán rangos döntőbe idén két szentimrés diák is sikeresen bejutott, melyen mindketten kiváló eredménnyel teljesítettek. Sarkadi Sándor 10. b osztályos tanuló megnyerve a döntőt országos 1. helyen végzett, míg osztálytársa, Sajtos Zsombor a kiváló 10. helyet szerezte meg.  

A COVID-19 járvány miatt szintén az idei tanévre került át a Nemzetközi Kenguru Matematika Verseny amelyen Sarkadi Sándor országos 10. helyen végzett, Ecsedi Bence, szintén 10. b osztályos tanuló, megyei 4. helyen „ért célba”.

Mindhárom tanuló a nyolcévfolyamos képzésben vesz rész ötödikes koruk óta, a matematika terület útvesztőiben a diákokat Lajtosné Krajnyák Éva tanárnő kalauzolja és segít megtalálni számukra a megoldást, a kiutat.

A Nemzetközi Kenguru Matematika Verseny küzdelmeibe a legkisebbek is csatlakozhattak, ahol Kallós Klára 3. a osztályos tanuló megyei 4. helyezést ért el.

%d blogger ezt szereti: