Jöhet-e valami jó az online térből? – A Nyíregyháza-jósavárosi hívek szerint igen

Nyíregyházán a jósavárosi Szent Imre Római Katolikus Egyházközség tagjai is némi kételkedéssel tették fel ezt a kérdést március 19-én, csütörtökön. Lelkigyakorlatos estéjükön úgy kellett elköszönniük lelkipásztoruktól, Nagy Csaba atyától, hogy határozatlan ideig nem fognak tudni a megszokott módon, a megszokott helyen szentmisén részt venni. A legfájóbb pont talán annak felismerése volt, hogy ez vonatkozik a Nagyhét szertartásaira és Húsvét Ünnepére is.
Csaba atya és a hívek a rendelkezések kihirdetésekor megértették, hogy városi, a lakótelepi közegben, mivel bármilyen kültéri megmozdulás esetén elkerülhetetlen lenne a csoportosulás, a technika adta lehetőségeket kell kihasználnunk, még ha korábban – talán jogosan – voltak is előítéleteink az „ilyesmiről”. Natanaelhez hasonlóan ezt kérdezgettük egymástól: Jöhet-e valami jó az online térből? Most viszont, több mint három hét elteltével már Fülöp apostolhoz hasonlóan bíztatjuk a ma még Natanaelként kételkedőket: „Gyere és győződjél meg róla” (Jn 1,45).

Húsvéthétfőn este az egyházközség tagjai egy Google űrlapon feltett kérdésekre válaszolva adtak visszajelzést, melyekből idézünk:

„Valóban, az összetartozás, az együtt munkálkodás erősödött meg közöttünk ebben az időszakban. Az első napokban mindenki azon igyekezett, hogy azokat is meghívjuk az egyházközség facebook oldalára, akik korábban nem követték azt. Létrehoztunk egy gmail fiókot és az ehhez tartozó youtube csatornát is. Nagyon sokan megtaláltuk, hogy mit tehetünk a közösségért: van, aki gyönyörű fotó-plakátokat készít, és ezzel hívja fel a figyelmet a következő ünnepekre, programokra. Vannak, akik rövid élő bejelentkezésekkel, vagy videó felvételekkel bíztatják a többieket. Mások szép olvasmányokat, videókat osztanak meg. A sekrestyésünknek köszönhetően a kápolnánk ebben a mostani körülményben is gyönyörű, a szertartásokra mindent ugyanúgy előkészített, mint ahogy eddig is minden évben, mi pedig minden nap láthattuk a megosztott fényképeket. A Csaba atya által bemutatott szentmisékbe vasárnaponként és ünnepnaponként az élő közvetítések révén bekapcsolódhatunk, illetve az összes szentmisét bármikor megnézhetjük felvételről a youtube csatornánkon. Emellett nagyon sokat kapunk a Csaba atya által készített rövid elmélkedésekből és a Szent Imrés gyerekeknek szánt nagyböjti hétindító gondolatokból is.”

„Az idei nagyböjt különleges projektje egyházközségi Keresztutunk volt. Mind a tizennégy állomást egy-egy család, egy-egy személy vállalta, és az elkészült videó felvételt küldte el az egyházközségi email címünkre. Az állomásokon kívül sok testvér videóra vette, ahogyan a Miatyánk-ot és az Üdvözlégyet imádkozzák, így az állomások után mindig több testvér imádkozza ezeket az imádságokat. A kész film összevágásáért nagyon hálásak vagyunk Császár Patriknak, volt Szent Imrés diáknak. Egyházközségünk Keresztútja ezen a linken megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=RF-LReC14Fs .”

„Nagyon hálásak vagyunk a Nagyhét szertartásaiért. Az otthonunk az élő közvetítések idejére szinte kápolnánk kibővítésévé változott. A képernyő mellé tettünk egy asztali keresztet és egy égő gyertyát, az egész család együtt ült és mindent úgy csináltunk, mint ha a kápolnában lennénk. Olyan valóságos volt, hogy, bár térben nem lehetünk együtt, de összetartozunk.”

„Én nagyon örültem, hogy van ilyen lehetőség, mert ezt az ünnepet ismerős arcokkal tudtuk megélni, ezáltal sokkal személyesebb volt.”

„Nagyon megerősítő! Az, hogy továbbra is a lelkipásztorunk által celebrált misén ’lehetünk’, sok erőt ad. A gyerekeknek is fontos az ismerős környezet, pap. Könnyebb egy családként a képernyő elé ülni.”

„Felemelő volt Nagypénteken ilyen rendhagyó módon közösen imádkozni a keresztutat. Ahogy együtt imádkozott gyerek, felnőtt, család, egyedülálló – nagyon megható volt. Annyi szép gondolat, érzés fogalmazódott meg, mely közelebb vitt minket a szenvedő Jézushoz. Köszönet, hogy részese lehettem.”

„Nagyon ötletes volt ez az online keresztút. Örültünk a felkérésnek. Mindannyian ki vagyunk éhezve a különböző ingerekre, és nagyon jó volt látni az ismerős arcokat és együtt imádkozni. A gyerekeknek is nagyon tetszett.”

„Felemelő érzés volt, örülök, hogy részt vehettem benne. Különösen jó, hogy ilyen különleges formában, hisz ilyenben még sosem volt részem. Örülök, hogy ha csak egy picit is, de szolgálhattam ezzel a közösség javát.”

„Nagyon megható volt látni azokat az arcokat imádkozni, megszólalni, akiket már régóta ismerünk a misékről. Néhány megható mondatot, gondolatot többször is visszanéztünk, és újra és újra elgondolkodtunk rajta.”

„Csodálatos élmény volt! Ebben az új helyzetben is mélységesen átadta Jézus szenvedését. A családunkkal közösen, térden állva hallgattuk végig! Megható és mély érzéseket hozott mindannyiunk számára. Köszönjük!”

„Nagy örömmel töltött el, hogy részese lehettem az egyházközségi keresztútnak. Nagyon felemelő és megható volt együtt imádkozni hittestvéreimmel. Igazi közösségi élmény volt. Hála és köszönet az elkészítésében való fáradságos munkáért. Az eredmény csodálatos lett szerintem!”
Természetesen az egyházközség tagjai is válaszoltak erre a kérdésre: Jöhet-e valami jó az online térből?

„Bízom benne, hogy igen. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan még inkább vágyunk rá, hogy újra a templom padjaiban hallgassuk az igét és áldozhassunk. Valószínű, hogy többet imádkozunk itthon. Átértékeljük eddigi hitéletünket. Remélhetőleg a nem vallásgyakorló emberek is Isten felé fordulnak valamilyen szinten.”

„Úgy gondolom, hogy jobban összekovácsolt minket a távollét. Sok testvérünknek új oldalát ismerhettük meg. A napi online misét a jövőben is támogatnám.”

„Ez jelenleg ’átmeneti’ megoldás. Jó nem származik belőle. De hitedet gyakorolhatod.”

„Már ez a szép keresztúti videó elkészítése is egy ilyen dolognak mondható, hiszen a karantén nélkül valószínűleg el sem készült volna. Ami a családot illeti, a feleségemmel és gyerekemmel mostanában több hasznos időt tölthetünk együtt, mint a szokásos rohanó hétköznapokban. Viszont sajnos a többiekkel annál kevesebbet, vagy egyáltalán semmit. De reméljük, már nem tart sokáig.”

„Igen, hiányoztok!!! Micsoda öröm lesz a viszontlátás! Igyekszem minden jót és kegyelmet befogadni ebből az időszakból. Még ha piszok nehéz is.”

„Természetesen igen, hisz minden rosszban van valami jó. Most lehetőségünk nyílik egy másik közösséget építeni: a családot, amitől normál esetben oly sok időt elvesz a rengeteg teendő. Talán most több idő jut arra is, hogy átgondoljuk dolgainkat, esendőségeinket, és persze arra, hogy másokra gondoljunk, értük imádkozzunk, hisz erre máskor hajlamosak vagyunk kevesebb időt szánni.”

„Mindenképpen. Amikor minden menetrendszerűen történik, az emberek nem értékelik annyira egymás társaságát, közelségét. Ennek a hiánya most ráébreszt minket, mennyire fontos a közösség ereje. Ha ez most nem történik, soha nem lett volna online közvetítés, a távol élők soha nem részesülhettek volna ebben a nagyszerű kezdeményezésben.”

„A saját életemből azt szűrtem le, hogy mindenképpen tapasztalhatunk jó dolgokat, ha megfelelő a hozzáállásunk. Ha a megszokottnál jobban nyitunk szeretteink, barátaink felé, elmélyíthetjük velük kapcsolatainkat. Befejezhetünk elkezdett könyveket és projekteket, vagy akár újakba is belevághatunk. Magunkra is több időt tudunk fordítani, nagy örömömre nekem rengeteg lehetőségem van az elmélkedésre és az imádságra.”

„A betegek, akik nem tudnak eljutni, de szeretnének részt venni a szentmisén, így bekapcsolódhatnak.”

„Minden olyan kezdeményezés, ami megmozgatja testi-lelki értelemben az egyházközséget, az a családokra is pozitív hatással van. Ilyen volt a Keresztút is.”

„Hogy még jobban éreztük a testvéreinkkel való találkozás hiányát.”

„Megtanultam, hogy sok dolgot sokkal jobban kell becsülnöm az életemben, illetve hogy maga az életem is hatalmas ajándék, amire nagyon vigyáznom kell. Jó volt látni, hogy ha az emberek összefognak, milyen nagy dolgokat érhetnek el közösen.”

„Nagyobb Istenre figyelést. Erőt, bizalmat. Sok-sok könnyes percet. Megtanította, hogy ne vegyek mindent magától értetődőnek, hanem legyek hálás. Minden egyes szentmise nemcsak arról szólt számomra, hogy Isten nem hagy el, hanem arról is, hogy van egy csodálatos, leleményes, szerető papunk, aki szintén nem hagy egyedül, árván minket. Velünk van, buzdít, példát mutat. És ebben segítőtársa is akadt! Hála nekik!” (Szerk.: Több segítőtárs is, és minket az segít, hogy tudjuk, látjuk, hogy ti az otthonotokból velünk imádkoztok. Mikor az élő közvetítések közben látom beúszni a szívecskéket és like-okat, annak az öröme biztosan látszik az arcomon, amit a telefon másik oldalára állva Csaba atya lát, és őt ez erősíti meg: a tudat, hogy van kinek mondania… Ti vagytok azok.)

„Ez a nehéz, félelemmel és aggódással terhelt időszak, a bezártság alázatra tanít, szembesít azzal, hogy mennyire esendőek vagyunk. Az imában való elmélyülés, a Húsvét ünnepe reményt is ad számunkra, hogy nem egyedül kell megbirkóznunk a ránk nehezedő terhekkel.”
A Jósavárosi Szent Imre Római Katolikus Egyházközség facebook oldala ugyanezen a néven megtalálható, kérjük is az egyházközség régebb óta fiatal tagjainak gyermekeit, unokáit, hogy segítsenek nekik a bekapcsolódásban.

Mindenkinek áldott húsvéti időt kívánunk és jó egészséget! Várjuk szeretettel facebook oldalunkon azokat az egyházközséghez tartozó híveket, akiket még nem sikerült elérnünk.

Nagy Csaba atya és a jósavárosi hívek

Forrás: http://www.dnyem.hu

%d blogger ezt szereti: