12 órás foci

Idén is megrendeztük az intézményünkben már hagyománnyá vált 12 órás labdarúgó bajnokságot, amely nagyon jó hangulatban telt, sok játékos kedvű sportolót hívott a pályára és annál is több lelkes szurkolót vonzott annak széléhez. Igazán sportszerű mérkőzéseket drukkolhattunk végig, amelyek lebonyolításában az iskola testnevelőinek, valamint Kovács István igazgatóhelyettes és Laskai Miklós tanár úrnak is nagy feladat jutott. Ezúton is köszönjük munkájukat!

A tornán két korcsoportban mérkőztek meg egymással a csapatok, 5-8. és 9-12. évfolyamos korosztályban.

Nagy örömünkre több már végett tanítványunk is részt vett a bajnokságon, ezzel azt üzenve még szentimrés diáktársaiknak és tanáraiknak, hogy szívesen tartoznak érettségi vizsgájuk megszerzése után is ehhez a közösséghez, az iskolai hagyományainak ápolásában elballagottakként is kiveszik a részüket. Ők az Old stars csapatban csillogtatták meg tudásukat.

Külön köszönjük Kocsis Dani atyának, hogy velünk együtt sportolt, s képviselte paptársait a mérkőzéseken.

A szervezésben való lelkes, fáradhatatlan munkáját pedig Csernyus Enikő tanárnőnek, Benedek Edgár Patrik, Kiss Dániel, Kvetkó Balázs és Lukács Antal tanulóknak köszönjük.

A meccsekről több színes fotó is készült, s igyekeztünk az eredményhirdetést is méltó módon megörökíteni. A felvételeket alább láthatjátok.

DÖK

%d blogger ezt szereti: