Ünnepi műsor az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére

„Öt nap, s öt véres szörnyű éjszaka, / A csillagokba írta szentelt nevetek. / Köszönöm nektek, drága szent fiúk, / hogy visszaadtátok a csüggedő hitet, / S a barikádok hunyó szent sugarainál / Adynak kiáltsuk, szabadon ma már / Mit az ég falára vérrel írtatok: / Emberek vagyunk, újra magyarok.” Dutka Ákos

A gimnázium diákjai ünnepi műsoruk kezdetén feltették a kérdést a fiatal hallgatóságnak: Tudjátok-e, mi történt 1956. október 23-án, és mit ünneplünk ekkor? Eljátszották, hogy körülbelül milyen válaszokat kapnának az utca emberétől a riporteri kérdésre. A hatásos, elgondolkodtató jelenet után egy prózai darab előadásával mutatták be az akkor történteket.

Műsoruk hűen elevenítette fel az eseményeket. Mindenki részese lehetett azoknak az érzéseknek, amelyeket az ötvenhatos egyetemisták élhettek át akkor, amikor a  barikádokon harcolva akár az életüket is áldozták a későbbi korok szabadságáért.

Ünnepségünket megtisztelte Molnár Katalin főigazgató asszony is.

Az ünnepi műsort Barkócziné Filep Judit, Maczinkó Marianna és Szaplonczay Mihályné 11. évfolyamos osztályfőnökök és diákjaik készítették.

A megemlékezést Kovács István intézményvezető-helyettes úr személyes gondolataival zárta.

A cikket írta és a fotókat készítette Zagyva Klára tanárnő

%d blogger ezt szereti: