Harmadik alkalommal rendeztük meg a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Iskolában a Szent Imre Egyházi Kórustalálkozót 2017. november 18-án szombat délelőtt, köze 300 énekes részvételével. A rendezvényen nyírbátori, kisvárdai és nyíregyházi kórusok mutatták be műsorukat. Angelné Kozma Krisztina, Csinószki Mária, Gebri Zsanett, Gyöngyössy Boglárka, Románné Szakolcai Mária és Faragó Sándor vezényletével. Elfogadta a rendezők meghívását a hat főből álló Acapellart Énekegyüttes is. A rendezvény végén valamennyi résztvevő együtt énekelte a Szent Imre herceg kezdetű népének Gebri Zsanett által komponált feldolgozását. A kórusok munkáját Szabó Soma Liszt-díjas karnagy, a nyíregyházi Cantemus Vegyeskar vezetője értékelte. A fellépő énekesek kedves meglepetést kaptak az értékelés végén, ezt követően pedig finom ebéddel vendégeltük meg őket.
Jó volt ismét találkozni, hallani egymás énekét, s azt, hogy milyen szépen, igényes művekkel tudjuk Istent dicsérni!

 

vissza