Szakmai beszámoló a 2017. március 15-én Kárpátalján, Munkácson a Nemzeti Ünnep alkalmából

A nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola és a Rákóczi Szövetség Szent Imre Ifjúsági Szervezete március 15-én a Nemzeti Ünnep alkalmából - a Rákóczi Szövetség március 15. diákutaztatási programja keretében - a Munkácsra utazott a Rákóczi Szövetség támogatásával.

t

Résztvevők: a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai ( fő), kísérőtanár (3 fő)

A megvalósított program:

5:20 órakor indultunk Munkácsra, testvériskolánk felkeresésére és az együtt ünneplésre a Szent István Líceumba. Rendhagyó módon diákjaink sokkal nagyobb szerepet vállaltak a program megvalósításában. A kárpátaljai származású diákjaink szép számmal képviseltették magukat a diákutaztatási programban. Élvezetes volt a diáktársaknak, hogy a helyi szokásokat, a fiatalok számára legérdekesebb információkat tudták megosztani társaikkal. Beregszász környékén áthaladva Sass Richárd beregszászi származású diákunk kalauzolt minket autóbuszos idegenvezetéssel. Munkács felé haladva Popovics Kinga munkácsi származású diákunk csatlakozott, hogy megossza élményeit a vidékről. Munkácson Popovics Béla helytörténész vette át az idegenvezetést, valamint a jövő tanévtől intézményünkbe járó 3 munkácsi diák is csatlakozott kalauzolásunkhoz. Első állomásként a Szent István Líceumba mentünk, ahol az igazgatónő, Kristofori Olga kalauzolásával ismerkedtünk meg az intézménnyel. Az előző évekhez képest nagy fejlesztéseket hajtottak végre, örömmel mutatták be új ebédlőjüket és díszteremként is alkalmazható tornatermüket. Betekintettünk a diákok tanulmányaiba is a líceumban. 10. 30-tól városnézésen vettünk részt Munkácson (Csillag Szálló, Városháza, Római Katolikus templom, Rákóczi-kastély, Munkácsy Mihály mellszobra a Fejér-ház udvarán, a sztálini terror munkácsi áldozatainak emlékműve, Cirill és Metód szobra, Merkur-szobor, II. Rákóczi Ferenc szobra, Berti bácsi, a kéményseprő szobra). A munkácsi várban megtekintettük a Kazinczy és Rákóczi kiállítást, Zrínyi Ilona dolgozószobáját, elénekeltük a Himnuszt a várkápolnában, Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc szobránál énekeltünk. Rácsodálkoztunk a munkácsi vár fokára visszahelyezett turul szobrára. 15:00 részt vettünk Podheringen (Őrhegyalján) a Nemzeti Ünnep alkalmából szervezett ünnepségen. 16:15 Az ünnepség után Oroszhegyen a volt görögkatolikus, most ortodox kolostort kerestük fel. Munkácsi utunkon végig velünk voltak azok a diákok, akik a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskolából illetve a Szent István Líceumból intézményünkben, a Szent Imre Katolikus Gimnáziumban fogják folytatni tanulmányaikat. Lehetőségük volt az ismerkedésre, mely szintén érték a diákok közti kapcsolatépítés terén. Számos élménnyel gazdagodva indultunk haza, hogy több mint 3 órás határon való várakozás után Nyíregyházára érjünk. Korántsem kipihenten ébredtünk másnap egy fárasztó iskolai napra. A diákutaztatási pályázatban évek óta célunk: 1. Nemzeti ünnepünk méltó megünneplése határon túli magyar fiatalokkal együtt 2. Keresztény és nemzeti értékeink megismerése az úti célul kitűzött régióban Mindezen célok maradéktalanul megvalósultak a következő formában: 1. Nemzeti ünnepünk méltó megünneplése Munkácsi testvériskolánkkal, a Szent István Líceummal a hagyományok szerint Munkács határában a podheringi emlékműnél vettünk részt közös megemlékezésen. Ezen az ünnepségen a ruszin nemzetiségűek is képviseltetik magukat, énekkaruk lelkesítő előadásából is kivehettük részünk. A II. Rákóczi Gimnázium vezetősége és diákjai mellett kedves ismerősként köszönthettük a munkácsi cserkészeket és parancsnokukat, Popovics Pált. Az ünneplők között köszönthettük a munkácsi művészközösség meghatározó alakját. Matl Péter szobrászt, akinek a magyarság számára egyik legjelentősebb alkotása a Vereckei-hágó emlékműve, de Munkácson is több jelentős alkotásával ismerkedtünk, meg, pl. Szent Márton püspök szobrával, illetve a Rákóczi-kastély udvarán álló allegorikus szoborkompozíciójával, a szárnyaszegett turult hordozó anya szobrával. A podheringi megemlékezésen Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár tolmácsolta Orbán Viktor miniszterelnök ünneplőkhöz szóló levelét és Breznovics László KMKSZ elnök mondott ünnepi beszédet. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Buhajla Endre főkonzul. A Nemzeti dalt Borus Béla előadásában hallottuk. Majnek Antal a munkácsi egyházmegye püspöke és Taracközi Gerzson református lelkipásztor adta áldását az ünneplő közösségre. 2. Keresztény és nemzeti értékeink megismerése az úti célul kitűzött településen Utunk során számos keresztény és nemzeti értéket sikerült megismernünk. Munkácson a Szent István Líceum Nemzeti Jelentőségű Intézmény 2007 óta a Nemzeti Intézmények közé tartozik. Matl Péter szobrász Szent István-dombormű fafaragása mint nemzeti érték szembeötlő helyen, a líceum külső falán emlékeztetett bennünket első szent királyunkra. Az előző év Szent Márton ünnepségeit szintén visszaidézhettük a Szent Mártonról nevezett római katolikus templom udvarán, ahol szintén Matl Péter alkotását, Szent Márton márványszobrát láthattuk. Nemzeti értékeinkhez és fájdalmas történelmi sorsfordulóinkhoz tartozik Matl Péter A sztálini terror munkácsi áldozatainak emlékét őrző szobra a Fejér-ház kertjében. A szárnyaszegett turult vállán hordozó anya a magyarság, a magyar megmaradás, a szenvedésen túllépő helytállás jelképe. A munkácsi várban a Lorántffy-bástyán szintén az ő keze munkáját dicsérő Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc szobrát körülállva énekeltük el a Rákóczi gyermekek Zrínyi Ilonának írt születésnapi köszöntőjét. Mondhatni, Matl Péter nemcsak helyi, hanem nemzeti jelentőségű magyar szobrászművész, akinek nemcsak alkotásaival sikerült találkozni, hiszen a podheringi ünnepségen ő is részt vett a megemlékezésen. Igazán otthonosan és ismerősen érezhettük magunk Munkács utcáin, hiszen pl. egy héttel látogatásunk előtt nyíregyházi intézményünkben, a Szent Imre Katolikus Gimnáziumban a gazdasági projekthét alkalmával pénztörténeti kiállítást szerveztünk, melynek egyik értékes színfoltja volt Kopriva Attila munkácsi festőművész grafikáinak kiállítása. A grafikák a magyar bankjegyek hátoldalán található látképekről (pl. diósgyőri vár) készültek. Munkács utcáin áthaladva Kopriva Attilával is összefutottunk. A helyi értékek közé tartozik a kéményseprő Berti bácsi, akivel sajnos nem sikerült találkoznunk, de szobrának gombját megsimogathattunk volna, hogy jó szerencsénk legyen. Akkor talán kevésbé kalandos lett volna munkácsi látogatásunk (Erről majd a diákbeszámolókból kapunk hírt bővebben.) A humán erőforrásban, szellemi nemzeti értékeinkben gazdag városként tekinthetünk Munkácsra, hiszen Matl Péter szobrászművész, Kopriva Attila festőművész, Popovics Pál a munkácsi I. számú Zrínyi Ilona Cserkészcsapat parancsnoka és Popovics Béla helytörténész is garancia arra, hogy a munkácsi magyarság jó kezekben, nemzeti értékeire büszkén élhessen. Mi is büszkék vagyunk arra, hogy diákjaink között ifjú idegenvezetőként vett részt tanítványunk, Popovics Kinga, munkácsi helytörténész barátunk lánya. Elmondhatjuk, hogy Kinga jó úton halad tudásában és rátermettségében, hogy helytörténeti ismereteit átadja diáktársainak. Keresztény értékeink megismerésére nyílt lehetőség a Szent Márton Római Katolikus Székesegyház kápolnája gótikus ablakainak tanulmányozása, Szent Márton életének felelevenítése által. Cirill és Metód köztéri szobra előtt a szláv nyelvű írásbeliség kezdetéről is szó esett. Két érdeklődő diákunk a görögkatolikus templomban a torinói halotti lepel másolatát is megtekintette. A podheringi megemlékezés után az egykori görögkatolikus – ma görögkeleti – kolostorba indultunk, ahol az esti zsolozsma szertartás gyönyörű dallamaiban gyönyörködhettünk. Méhviasz gyertyákat gyújtottunk hozzátartozóinkért és iskolánkért is, hiszen a hét egyik fontos közösségi eseménye volt a Szent József-kilenced imádkozása családjainkért, iskolánkért. A Rákóczi Szövetség támogatásának köszönhetően ismét lehetőségünk volt együtt ünnepelni a kárpátaljai magyarokkal és ruszinokkal. Köszönjük, hogy betekintést nyerhettünk a munkácsi magyarság hétköznapjaiba és ünnepeibe. Nyíregyháza, 2017. március 27.

Kaszásné Tóth Judit a Rákóczi Szövetség Szent Imre Ifjúsági Szervezetének mentortanára

Részletek diákjaink beszámolóiból

Ez a kirándulás több szempontból is emlékezetes volt számunkra. Egyrészt, mint közösség, a Rákóczi Szövetség tagjaiként sikerült egészen jól összekovácsolódnunk, valamint a munkácsi Szent István Líceum diákjaival is lehetőségünk volt megismerkedni, így ápolva az anyaországi és határon túli magyarok közti kapcsolatot. Ezen kívül egy kisebb betekintést nyerhettünk a kárpátaljai magyarság mindennapjaiba, hála onnan származó diákjaink beszámolóinak és a Munkácson tett városnézésnek. (Zaki) A diákokat ma is megérintette március 15-e szelleme. Annak a napénak, amely a kiállásról, hitről és az összetartozásról szól. Március 15-én Munkács ódon utcáin a magyar fiatalok újra felelevenítették a közel 200 éves hagyományt. A magyarságnak túl gazdag a kultúrája és történelme ahhoz, hogy a feledés homályába vesszen. Mindenkinek kötelessége megvédeni mindezt. A Rákóczi Szövetség többek között ezt a nemes feladatot tűzte ki célul. Ennek köszönhetően az anyaországi magyar fiatalok együtt tudtak ünnepelni az elcsatolt területeken élő magyarokkal. (Bandi+Anett) A kirándulás során bejártuk Munkács város főterét, ahol Popovics Béla helytörténész vezetett körbe minket. Szomorúan láttuk, hogy sok gyönyörű épület az idő múlásával pusztul, és sajnos nem sok van, amit eddig sikerült felújítani. A Líceumban körbevezettek bennünket és szerencsére megismerhettük testvériskolánk 65 diákját. A Podheringen lévő emlékműnél egy gyönyörű megemlékezésen vehettünk részt, ahol mi is elhelyezhettük a tiszteletünket kifejező koszorút. (Dia) A munkácsi várban megtudhattunk több fontos információt a vár történetéről, pl. a turul „visszaszállásáról” 2008-ban. (Mihali Gábor, Tita) Zárásként megtekintettük a munkácsi ortodox kolostort is, ahol lélekben közösen imádkoztunk a szerzetes nővérekkel. A természetes fénnyel megvilágított templomban a méhviasz gyertyák fényénél átszellemülten hallgattuk a szerzetesek esti zsolozsmáját. Az ünnepélyes dallamokból kiszakadva a hazafelé tartó úton közösen énekeltünk, viccelődtünk, jó hangulatban töltöttük az időt még a háromórás határon várakozás alatt is. (Misi, Peti)

A következő diákbeszámoló az elveszett és megkerült címet is kaphatná…

Kaland Munkácson

2017. március 15-én a Rákóczi Szövetség lehetővé tette iskolánk tanulóinak, hogy egy programokkal teli napot Munkácson tölthessenek. Egy kis gondolkodás után én is lecsaptam erre a lehetőségre, mivel még egyszer sem volt szerencsém elutazni Kárpátaljára. Már a kihirdetés után többször is elképzeltem, hogy milyen is lehet a város és annak nevezetességei. Nagyon vártam már, hogy megnézhessem a várat, és hogy Munkács utcáit járjam (ami egész jól sikerült). Görögkatolikusként teljesen elvarázsolt a hely. És ez lett a „vesztem”. Popovics Béla úr vezetésével megtekintettünk számos érdekességet: szobrokat, műemlékeket, épületeket, stb. Majd egyszer csak elértünk a görögkatolikus templomhoz. Béla tanár úr információi között szerepelt az is, hogy ebben a templomban található meg a torinói lepel másolata. Egyből felcsillant a szemem a hír hallatán, de kiderült, hogy nem csak nekem: Hadi Gergő nevezetű barátomat is érdekelte a templom belülről is. Mivel bejelentették, hogy most alkalom nyílik a pénzváltásra, így megkértük Kaszásné Tóth Judit tanárnőt, hogy gyorsan hadd nézzük meg a templomot. Miután tanárnő elengedett minket, elindultunk a templom felé. A mindent betöltő finom tömjén illata, valamint az ikonosztázion együttes hatása teljesen elkápráztatott minket. Gyorsan gyújtottunk mindketten egy-egy mécsest, és már végeztünk is (két perc alatt!). A Szentlélek kegyelmével telve kijöttünk a templomból, hogy visszamenjünk a csapathoz, és itt kezdődött a probléma, hisz nem volt csoport, amihez visszatérhettünk volna. Meglepődtünk, de nem estünk kétségbe (még). Elsétáltunk arra, amerre még láttuk a csapatot elindulni, mielőtt bementünk volna a templomba. Természetesen nem találtuk meg őket, ezért a másik irányba indultunk el reményekkel telve. Miután ez sem jött be, más útvonalakat is bejártunk. Ekkor már körülbelül 15 perce sétálgattunk, és Gergő idegei szinte teljesen tönkrementek. Simán elájult volna, ha nem kötöm ki az elején azt, hogy abban az esetben, ha elájul, otthagyom az utca közepén segítség nélkül. Hála Istennek, ez bejött, és legalább két lábon járva boldogított az előtörő „pánikbetegségével”. Utunk visszavezetett volna a görögkatolikus templomhoz, ha nem tévedtünk volna el. Szerencsére meghallottam, hogy két srác magyarul beszél, így leszólítottam őket, hogy tudnának-e segíteni. Persze egyértelmű volt, hogy nem, de legalább szurkoltak nekünk, hogy visszataláljunk a csoporthoz. Végül elérkeztünk a templomhoz, ahol azt hittük, hogy már vár valaki, de nem. Gergő - aki már megint majdnem elájult - és én észrevettünk egy rendőrautót, így odasiettünk segítségkérés gyanánt. Természetesen kifogtuk azt a rendőrt, aki elkezdte magyarul a mondatot, és befejezte ukránul. Miután ő sem segített nekünk, elindultunk egy másik rendőr felé. Ekkor a kokárda már nem volt rajtunk, mert néhány ember nagyon furcsán nézett ránk, és volt egy férfi, aki meglátva minket belekezdett a Nemzeti Dalba emelkedett hangnemben. Ezek összessége elegendő volt ahhoz, hogy kellőképpen féljünk attól, vajon mindenhol barátságos fogadtatásban lesz-e részünk. A következő rendőr, akihez odamentünk, éppen egy épület előtt cigarettázott. Próbáltuk a tudtára adni helyzetünket, de mivel nem értette - (amit utólag nem is csodálok) - betessékelt minket abba az épületbe, ami előtt cigizett. Ez a szép épület nem volt más, mint a rendőrőrs. Hirtelen három rendőr is körbeállt minket, és próbálták megérteni, hogy miért is vagyunk ott. Hála Istennek, az egyikük tudott magyarul, és elmondtuk neki történetünket, és azt, hogy mennyire örülnénk neki, ha elvinnének a Szent István Líceumba. Érdekes módon fogalmuk se volt róla, hogy ez hol van, ezért Gergő, aki már nem akart elájulni, mutatott egy fényképet arról a bizonyos utcáról, ahova kerülni szerettünk volna. Már két rendőr kíséretében be is szálltunk az autóba, amikor valaki erősen kopogott az ajtón: hősies megmentőink, Sass Richárd és Popovics Kinga ránk találtak. Miután végre megtaláltattunk, busszal felmentünk a várba, ahol a csoport már (aggódva?) várt ránk. Amikor mindenki jól kiröhögte magát a történetünkön, elmondták, hogy csak a buszos névsorolvasáskor vették észre azt, hogy nem vagyunk ott. Egy ilyen kalanddal gazdagodott az életem, és biztos vagyok benne, hogy jövőre is részt szeretnék venni ezen a kiránduláson, persze ha lehet, eltévedés nélkül. Véghseő Péter 9/C

Nyíregyháza, 2017. március 27.

Kása Hajnalka a Rákóczi Szövetség Szent Imre Ifjúsági Szervezetének elnöke

 

vissza