XIII. FAVÉT– „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek.” (Mt 5,7)

Fiatalok a Világ Életéért Találkozó a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnáziumban

2016. november 12-én került megrendezésre a 2016-os FAVÉT, vagyis Fiatalok A Világ Életéért Találkozó. Ezt a programot minden évben nagyon várják a szentimrés diákok. Hetekkel, sőt hónapokkal a kitűzött dátum előtt elkezdünk tervezgetni, álmodozni, ötletelni. Nagyon izgalmas folyamat ez, mert megtapasztalhatjuk, hogy milyen a közös munka, aminek a gyümölcse minden év FAVÉT-ján lenyűgöz bennünket. Ebben az évben vendégeink voltak az egyházmegye iskoláiból a nyolcadikos tanulók, illetve a középiskolákból a 9. és 10. évfolyamos diákok is.

Az Irgalmasság Évének zárásához közeledve az idei FAVÉT témája az irgalmasság volt. Együtt értettük meg, hogy a mai ember értékrendjébe (jó tanulmányi eredmények, jó munkahely, szép családi élet, vonzó külső megjelenés, jó anyagi helyzet, szép otthon, befolyás, kapcsolatok, elismertség) nagyon fontos helyet adni az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek is, hiszen a Jóistentől ezek alapján kapjuk majd ítéletünket a kis misztériumjátékban is bemutatott Máté 25,31-46 alapján. Ha enni adunk az éhezőnek, ha inni adunk a szomjazónak, ha ruhát adunk a mezítelennek, ha befogadjuk a jövevényt, ha meglátogatjuk a beteget és a foglyot; ha mindezeket a legkisebbel megtesszük, magával Jézussal tesszük meg. Ha pedig a legkisebbel is nem tesszük meg ezeket, Jézussal nem tesszük meg. Megértettük, hogy bár valóban fontos helytállnunk a mai világ kihívásaiban, fontos jól teljesítenünk annyi helyzetben, sosem szabad elfeledkeznünk a legfontosabbról: hogy nem magunkért vagyunk itt, és hogy igazán boldogok akkor lehetünk, ha képesek vagyunk a másik felé fordulni, meglátni az ő szükségét és betölteni azt.

A FAVÉT témája szorosan kapcsolódott a nyáron Krakkóban megrendezett Ifjúsági Világtalálkozó témájához is. A Krakkóban járt csoport képviselőivel tanúságtételünkben továbbadtuk Ferenc pápa szavait: „Ne engedjük, hogy a félelem megbénítson, és a kényelem eltompítson bennünket.” Beszámoltunk arról, hogy milyen megerősítést jelentett számunkra, amikor szakadó esőben is boldogan táncoltunk együtt életünkben először látott magyar és külföldi fiatalokkal. Első kézből tapasztaltuk, mit jelent, hogy Jézusban valóban testvérek vagyunk.

A kiscsoportos beszélgetéseken más iskolákból érkezett fiatalokkal együtt közösen gondolkoztunk arról, hogy a mindennapi életünkben hogyan lehetünk irgalmasok, milyen helyzetekre érdemes odafigyelnünk. Meghívott előadóink – Dr. Bartók Márta bírónő, Dr. Magyar Judit ügyésznő, Dr. Gaál Sándor református esperes úr és Dr. Kovács László Attila evangélikus igazgató lelkész úr – elmélkedései, példái szintén abban segítettek bennünket, hogy több szempontból is elgondolkozhassunk az irgalmasság, a méltányosság, a jogszerűség kérdéseiről. A 10.b osztálytól kapott „vizes frissítő”, „táncos átmozgatás” és lufis játék segített a figyelmünk ébrentartásában és a jó hangulat biztosításában. A szentmisén Palánki Ferenc püspök atya szentbeszédéből épülhettünk.

A napot záró nagy misztériumjáték hét jelenetben mutatta be gyönyörűen az irgalmasságot. Közel hatvan ember szerepelt a színpadon. A heteken át tartó közös próbák, a táncok, a jelmezek elkészítése összekovácsoltak bennünket. Nagyon jó volt együtt dolgozni, tudni, hogy kinek mikor hol kell lennie, és együtt valami nagyon szépet alkotni. A szerepeink és a történeteink meggyökereztek a szívünkben, és az által épültünk, hogy belehelyezkedtünk abba, amit eljátszottunk. A FAVÉT-ban az a legjobb, hogy szinte mindenkit megmozgat az iskolában egy nagy közös cél érdekében: a raklapokból álló színpad megépítésétől, a kápolna lesötétítésétől kezdve a díszletek és jelmezek elkészítésén át a közös megbeszéléseken, próbákon, imádságon keresztül a FAVÉT napjáig szinte mindenkinek feladata van – nem kötelező feladatok ezek, hanem mi magunk választhatjuk őket. Szeretetből, örömmel tesszük, és ezért olyan jó. Persze fizikailag nagyon elfáradunk, és súrlódások is adódnak, de a végén mindig egyetértés, béke és öröm van közöttünk, és minden évben boldogan emlékezünk vissza a közös élményekre.

Csak azt tudom mondani, hogy jövőre se hagyjátok ki a FAVÉT-ot, vegyetek részt benne, mert maradandó élmény, és mert épültök általa egyénileg és a közösségben is.

Kriczky Gábor 12.c

képgaléria

 

vissza